Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



Nagy szeretettel köszöntjük

 

Balatonbogláron!

 

 

Bemutatkozunk, bemutatjuk Önnek városunkat, Balatonboglárt annak reményében, hogy Ön, kedves családja és barátai évek óta ilyen települést keres pihenéséhez, tartalmas szabadságához.
A 6300 lakosú városka a Balaton déli partján fekszik, lankás, dombos, szép vidéken. Keleten Balatonlelle, nyugaton Fonyód, a tó északi partján, szemben Révfülöp a szomszédunk. Környezeti kultúránkat a szőlő és a gyümölcs uralja évszázadok óta, melynek feldolgozását a közelmúltig a BB végezte - világszínvonalon.

 

A római korban Pannóniának nevezett vidék fontos kereskedelmi út része, és bár a történelem viharai, a török hódoltság megannyi válságot hozott, a jelleg alapjaiban megmaradt. Az ökrös és lovas szekereket felváltotta a Déli Vasút, és a múlt század végének gazdasági fellendülése vállalkozó szellemű iparos és kereskedő családok letelepedését eredményezte. Felfedezték a tó szépségét, Balatonboglár varázsát, és a kis falu óriási fejlődésnek indult.

A II. világháború szomorú nyomokat, de egyben rangos hírnevet hagyott Balatonboglárra. Ez a falu befogadta a menekülő lengyeleket, és a náci táborokból szökött francia hadifoglyokat. A balatonboglári nép és egykori plébánosa, Varga Béla, példamutató emberségét és vendégszeretetét ma emléktáblák és műalkotások hirdetik.

 

A tó - mint a déli parton mindenütt - sekély, könnyen melegszik, talaja bársonyos, homokos. Az elmúlt évtizedek környezetromboló beton partvédő műveit elsőként Balatonboglár oldotta fövenyes partszakasszal, két strandján is visszaállítva a természetes állapotot, és így a biológiai öntisztulásnak immáron semmi akadálya. A siker osztatlan és mérhető, aki látta és tapasztalta: visszatér, a kisgyermekes családok ezt keresik, ezt várják, hogy gondtalan és balesetmentes legyen a strandolásuk.

Kereskedelmi és szolgáltató egységeink, vendéglőink és szórakozóhelyeink Önt várják. A város kulturális és sportrendezvényei híresek. Kiállítótermeinkben állandó képző- és iparművészeti tárlatokban gyönyörködhetnek. A sporthorgászt 40 halfajta csalogatja, közöttük a nemes ízű balatoni fogas. Szörfözhet és vitorlázhat, kirándulhat a hívogató környéken, pár perces kerékpározással elérheti hangulatos kertváros részünket, Szőlőskislakot, és fogyaszthatja a vidék gyümölcseit és Balatonboglár nemes italait.

 

Kényelmes, kultúrált magánházak és panziók sora biztosít szállást egész évben. Szívből kívánjuk, hogy pihenése gondtalan és egészséges legyen, de ha mégis gyógyításra szorul, úgy korszerű intézményünk rendelkezésre áll. Rendszeres hajójáratokkal elérheti a Balaton valamennyi települését, megtekintheti az első balatoni révhajózás kikötőjének nyomait a csalogató platán strandon. Országunk csodálatos fővárosa, Budapest vonattal és gépkocsival egyszerű két óra, 140 km.

Nagy szeretettel várjuk Önt, Önöket. A vendégforgalomból tisztességesen élni, és nem gyorsan gazdagodni akarunk. Célunk az európai színvonalú szolgáltató üdülőváros, és közel 30000 szállásadóhelyünkre a mindig örömmel visszatérő törzsvendég. Látogasson Balatonboglárra, és mi mindent megteszünk, hogy ne érje csalódást!

 

  






Hat évezrede lakott e táj. Az egykori berekvilágot szegő dombhátakon megtelepedtek a kőkorszak, rézkor, a bronzkor, a vaskor népei. A népvándorlás időszakából is figyelemre méltó leletanyag került elő. A késői őskorban emelhették a Várdomb jól felismerhető sáncait.


Pannónia Provincia öröksége (a Szőlőskislaki városrészen fellelt, az Aqvincum felé tartó) hadiút. Vélhetően a rómaiak voltak a szőlőkultúra meghonosítói is. Zewlews-lak (Szőlőskislak) városrész neve a szőlőművelés folytonosságára utal. A Balaton környezetében élők kultúrtörténeti örökségét, a középkori emlékeket, a falvakat, a templomokat és a várakat a történelmi viharok részben vagy teljesen lerombolták. Különösen igaz ez a somogyi partokra, mert ez a vidék a török hódoltság alatt elnéptelenedett. Így történt ez Balatonbogláron is: a középkori építészeti emlékeket a régész ásója nyomán ismerhetjük meg. Honalapításunkat követően Lél-Bulcsú és Bogát-Bő majd Koppány nemzetsége uralta a vidéket. Az Árpádok korában (bizonyítottan) templomok sorát emelték. A XIII. században épülhetett a település első temploma, a mai Temetődombon. (1937 - ben ásatást végeztek, majd új, hitelesítő ásatás során, 1996-ban ismét feltárták a helyét.) Feltehetően Szent Györgynek szentelték, aki Szent Mártonnal győzelemre segítette Koppány ellenében Szent István hadait.

1211-ben, II. Endre királyunk oklevelében 'villa Boclar'-ként írták le először a város nevét. Egy hamisított oklevélben (1093-ra, Szent László idejére datálták) 'villa Boclar cum portu'- említtetik, azaz akkor itt révátkelő működött. (1330-ban 'Zygethrew' (Szigetrév) alakban a szemben lévő Révfülöpről emlékeznek meg.) A török hódoltság után újra benépesült e vidék. A balatonrendesi (akkor Zala vármegye) Bárány család (1726-tól 1856-ig birtokuk volt Bogláron) 1752-bol fennmaradt okiratában újra megemlítették a boglári révet. Hitelesen datálható műemlék-építményként az ó klasszicista kastélyuk, a Bárány - kúria maradt ránk. (1825 Építtető: Bárány Pál.)

Az akkori úttalan vidéken a két vármegye, Zala és Somogy urodalmai között a szántódi és a boglári rév biztosította a kapcsolatot. Ekkor még a Balaton a mai Várdombig ért, Nyugatra (Fonyód felé) nyílt víz, homokturzás és mocsárvilág volt. 1773-ban a Jankovich-család földbirtokot szerzett Bogláron. A reformkor haladó eszméihez csatlakoztak a vidéki földbirtokosok: az itt élő Bárány Pál és Jankovich László is. Az utóbbi 1847-ben felajánlotta a tulajdonában lévő révkikötőhely használatát a Balatoni Gőzhajózási Társaságnak. Hertelendy Károly zalai alispán novemberében azt jelentette Széchényi Istvánnak, hogy készülnek a 'Kisfaludyt' (a hajó 1846-ban jelent meg a tavon ) fogadni képes balatoni kikötők, köztük a boglári. 1849-ben Bogláron huszonnégy úri birtokos 1932 magyar holddal rendelkezett. (A községet köznemesek lakták ekkor).

Az 1863 - 1872 között Fiuméig megépülő Déli Vasút (és a révátkelő) Balatonboglár gyors ütemű polgárosodását segítette. Igaz az is, hogy a vasutat (majd késobben a közutat is) ezen a vidéken a Balaton homokturzásaira építették, így a tó nyílt vízfelületét visszavonhatatlanul elvágták a berekvilágtól. A két megye birtokosai és kereskedői 1872-ben megalapították a 'Zala-Somogy Gőzhajózási Társaságot'. A társaság elnöke Jankovich László és a pénztáros, Grünsberger Lázár boglári -, a titkára Czigány Károly ügyvéd kővágóörsi lakos volt. A társaság gőzhajója (a tó első modern csavargőzöse, a 46 tonna vízkiszorítású) 'Balaton' 1872-ben megkezdte rendszeres járatait a tavon. Ötven utast szállíthatott - uszályvontatással -, 35 - 45 perc alatt kelt át Boglár és Révfülöp között. 1876-ban a társaság tönkre ment és a hajó a Dunára került, ahol különböző neveken szolgált. A bontástól néhai Zákonyi Ferenc és Boglár akkori vezetői mentették meg 1978-ban. (A balatonboglári kikötőbe vontatták - ahol a parton - étteremként hasznosítják.)

A polgárosodás a vasútépítést követően felgyorsult. A földbirtokosok és az itt megtelepedő izraelita kereskedő családok, a messze vidéken elismert iparosok együttműködésének köszönhetően kereskedelmi - szolgáltató központ lett Balatonboglár. A fürdőkultúra a múlt század utolsó évtizedében kezdődött, majd a két világháború között a település - Bél Mátyás szavait kölcsönözve - 'ékszere' lett a Balatonnak. (A boglári várdombról írja 1730 körül: 'Úgy domborul a magasba, mint egy gomba alakú ékszer, amelyet magyarul boglárnak neveznek...') A XX. század első évtizedeiben Gyulai Gaal Gaston földbirtokos és Sümegi Vilmos lapkiadó és segítőtársaik településfejlesztő munkásságának köszönhetően a község városias jellegű település lett. A két közéleti személyiség fiatal ellenzéki parlamenti képviselőként kötött barátságot (1906), majd évtizedeken át a közműépítéseket, a fürdőélet fellendítését, a község szellemi életének szervezését -a vidéki Magyarország felemelkedését - állították munkáságuk középpontjába. Gaal Gaston természettudósi indíttatású ember (fiatal éveiben Hermann Ottó munkatársa) volt, a Várdombot (addig Kopasz dombot), a századforduló erdősítette. A Jankovich-telep, a Hétház utca, a Kodály Zoltán utca villáit a fővárosi értelmiség és polgárság építette. Megszervezték a fürdőegyesületet, amely igényes településszépítő és kulturális tevékenységet folytatott.

Gaal Gaston szellemi örököse - a politikai munkásságát tovább építő - Varga Béla plébános, akit a lengyel és a francia menekültek oltalmazásáért egészéletében nemzetközi tisztelet, elismerés vett körül. Varga Bélát 1994-ben előbb a németek és a nyilasok, majd a bevonuló orosz hatóságok üldözték. 1946 - ban a Nemzetgyűlés elnökévé választották meg. 1947-ben emigrációba kényszerítették. 1990 május 2-án, a demokratikusan megválasztott országgyűlés alakuló ülésén magas közjogi méltóságát visszaadta a népszuverénitást megtestesítő parlamentnek. 1991 -ben végleg hazatelepült, amíg magas kora és betegsége engedte, itt élt közöttünk.

A hatvanas és a hetvenes években a hazai és a külhoni turizmus megváltoztatta a város arculatát. A vendégfogadással együtt járó nyitott szellemiségnek is köszönhetően - a hetvenes évek közepén az akkor vitatott és tiltott magyar avantgarde-művészet bemutató helye alakult ki Balatonbogláron. A romantikus stílusban épült Kék és a Vörös Kápolna (amely egykor a Körmendy illetve a Gaal-család tulajdona volt) ezektől az évektől nyaranta galériaként működik A nyolcvanas években a kaposvári Csiky Gergely Színház méltán híres nyári előadásait és kamarazenei hangversenyek szerveződtek a Vörös Kápolna előtti szabadtéri színpadon. A színház előadási 1999-tól folytatódnak.
 

Az önkormányzat címere:


                                                        

Balatonboglár város címere álló katonai pajzs vágással és hasítással négy mezőre osztva. Az első, vörös mezőben levágott száron függő, levéltől és kacstól kísért arany szőlőfürt -, az élet, az újjászületés ősi jelképe, egyben a fejlett szőlőtermelésre és borászatra is utal. Második, kék mezőben a város műemléki értékű római katolikus templomának homlokzati stilizált alakja, ezüst színben -, az égi és a földi világ kapcsolatát kifejező keresztény jelkép, a két világháború közötti humanista hagyományokat fejezi ki, a templomot építő Varga Béla szellemi örökségére utal.

A harmadik, ugyancsak kék mezőben hullámvonallal (két hullámhegy között egy hullámvölgy) osztott ezüst pajzsláb fölött balra haladó ezüst vitorlás - (a hajó) Balatonra és az ősi révre utal.


A negyedik, vörös mezőben zöld halmon jobbra fordult, kettősfarkú arany oroszlán jobbjával saját torkán átdöfött szablyát tart, balját ragadozásra nyújtja - az erő, a hatalom és a bátorság jelképe (a Gaal-család címeréből átvéve), amely történelmi hagyományok eredetére utal.

 

TEKINTSE MEG BALATONBOGLÁR LÁTNIVALÓIT ÉS PROGRAMJAIT:

Kék-kápolna, Balatonboglár

A kápolna 1856-ban épült, neogótikus stílusban. Egykor a Körmendy családé volt. A XX. század hetvenes éveiben Kampis Miklós tervei alapján újították fel. Ma kiállítóhely.

 

A kápolna jelenleg kulturális célokat szolgál, képzőművészeti kiállításokat rendeznek itt, ahogy a közeli Vörös-kápolnában is. Ezért csak nyári szezonban, kiállítások alkalmával látogatható.

 Vörös-kápolna, Balatonboglár

A kápolna 1896-ban épült, neogótikus stílusban. A XX. század végén Kampis Miklós tervei alapján újították fel. Képzőművészeti kiállításokat rendeznek itt, ahogy a közeli Kék-kápolnában is.

Csak nyári szezonban, az aktuális kiállítások alkalmával látogatható.

Fischl-ház

A jómódú kereskedőcsalád 1911-12-ben építette a házat.

Az 1995-ben felújított épület különféle társadalmi eseményeken túl régészeti és ipartörténeti állandó kiállítások helyszíne.

Pincetárlat

A zeneiskola műemlék jellegű épületének alagsorában talált otthonra a Pincetárlat, a Balatonboglári Városi Kulturális Központ nyári kiállításainak egyik kiállítóhelye.

A kulturális központ által szervezett, május végén nyíló képzőművészeti tárlatok ezen kívül a Kék- és Vörös-kápolnákban, valamint a Fischl-házban kapnak helyet.

 








A Balatoni Hajózási Rt. április 1-től november 30-ig 10 nagyobb és 11 kisebb befogadóképességű vitorláskikötővel várja a vitorlázókat. Szántódrév és Tihanyrév kivételével minden kikötőnk igénybe vehető túrázás alkalmával. Valamennyi kikötőnkben egyidejűleg 5-10 vendéghajót tudunk fogadni. Éves bérlőink az úgynevezett kikötői háromszöggel és mágneskártyájukkal további díj fizetése nélkül használhatják kikötőinket.
Vitorlás gyerektáborok Siófokon.
Információ
Balatoni Hajózási Rt.
H-8600 Siófok, Krúdy sétány 2.
Tel.: 36-84/319-548, 36-84/312-144
Fax: 36-84/312-907
E-mail: vitorlas@balatonihajozas.hu
http://www.balatonihajozas.hu

 


Balatonboglár - Platán strand és más szabadstrandok


A Platán strand

A boglári strandok közül a legismertebb a Platán strand, de több helyen is találunk fürdésre alkalmas vízparti részt. A boglári Platán fövenyfürdőben az alapszolgáltatá-sok színvonalán javítottak az utóbbi években: megújultak az öltözők, a zuhanyozók, a mosdók, s a különböző strandsportok pályái.Az év legnagyobb sporteseménye a Balaton átúszása. Révfülöpről több mint ötezer méter megtétele után itt érnek partot a résztvevők. 

A városban 1994-ben a fürdők kerítéseinek lebontásával ingyenessé tették a strandokat és egyúttal a gépkocsiparkolók használatát is. A boglári szabad strand szinte az egész városi partszakaszt végigköveti, összterülete meghaladja a nyolc hektárt.

 
Balaton-átúszás


Helyszín: Balatonboglár, Révfülöp

www.balaton-atuszas.hu

 

Balatonboglár - Bemutatás

A Balaton déli partján immár kétezer éve mûvelik a szõlõt. A borvidék központja Balatonboglár, 1987 óta a "Szõlõ és a Bor Nemzetközi Városa". A borkultúra az egyik legjellegzetesebb vonzereje a vidék turizmusának. Különleges élményt nyújtanak a környék szõlõtermelõi: eredeti helyszínen, a pincékben megízlelhetik a sajátosan "somogyi" ízû ételeket és italokat: amelyeket a több évszázados hagyományok szerint készítenek el.
Balatonboglár hagyományosan a sportok, a mûvészeti események, a hétvégeken szervezett népünnepélyek városa. Májustól szeptemberig képzõmûvészeti kiállítások, zenei események megrendezésére kerül sor a mûemlék kápolnákban.
A Balaton körül épülõ kerékpárút a környezõ települések biztonságos megközelítését, a kirándulásokat segíti.
Kényelmes, kultúrált magánházak és panziók sora biztosít szállást egész évben. Rendszeres hajójáratokkal elérheti a Balaton valamennyi települését, megtekintheti az elsõ balatoni révhajózás kikötõjének nyomait a csalogató Platán strandon is.

A római korban Pannóniának nevezett vidék fontos kereskedelmi út része, és bár a történelem viharai, a török hódoltság megannyi válságot hozott, a jelleg alapjaiban megmaradt. Az ökrös és lovas szekereket felváltotta a Déli Vasút, és a XIX. század végének gazdasági fellendülése vállalkozó szellemû iparos és kereskedõ családok letelepedését eredményezte. Felfedezték a tó szépségét, Balatonboglár varázsát, és a kis falu óriási fejlõdésnek indult.
A II. világháború szomorú nyomokat, de egyben rangos hírnevet hagyott Balatonboglárra. Ez a falu befogadta a menekülõ lengyeleket, és a náci táborokból szökött francia hadifoglyokat. A balatonboglári nép és egykori plébánosa, Varga Béla, példamutató emberségét és vendégszeretetét ma emléktáblák és mûalkotások hirdetik.
A város kulturális és sportrendezvényei híresek. A kiállítótermekben állandó képzõ- és iparmûvészeti tárlatokban gyönyörködhetnek. A sporthorgászt 40 halfajta csalogatja, közöttük a nemes ízû balatoni fogas. Szörfözhet és vitorlázhat, kirándulhat a hívogató környéken, pár perces kerékpározással elérheti a hangulatos kertvárosi részt, Szõlõskislakot, és fogyaszthatja a vidék gyümölcseit és Balatonboglár nemes italait.
A déli part közepét jelentõ üdülõhely a célállomás a szemközti Révfülöprõl induló, népszerû Balaton-átúszó versenyeknél (július vége).

Ajánlott útvonal:
Budapesttõl kb. 139 km. Haladjon az M7-es autópályán Zamárdi határáig, majd forduljon balra a 7-es számú fõút felé.

 


Balatonboglár környéki települések:

 

 5 km | 10 km | 25 km | 50 km

Ábrahámhegy, Andocs, Aszófő, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonakali, Balatoncsicsó, Balatonederics, Balatonfenyves, Balatonföldvár, Balatongyörök, Balatonhenye, Balatonkeresztúr, Balatonlelle, Balatonmáriafürdő, Balatonőszöd, Balatonrendes, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonszepezd, Balatonszőlős, Balatonudvari, Balatonújlak, Bálványos, Barnag, Buzsák, Dörgicse, Fiad, Fonyód, Gamás, Gyugy, Gyulakeszi, Hács, Hegyesd, Hegymagas, Kapolcs, Kapoly, Káptalantóti, Karád, Kékkút, Kereki, Kisapáti, Kisbárapáti, Kisberény, Kőröshegy, Kötcse, Kővágóörs, Köveskál, Látrány, Lengyeltóti, Lesencefalu, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Mencshely, Mindszentkálla, Monostorapáti, Monoszló, Nagycsepely, Nagyvázsony, Nemesgulács, Nemesvita, Nikla, Óbudavár, Öcs, Ordacsehi, Öreglak, Örvényes, Pécsely, Pula, Pusztaszemes, Raposka, Révfülöp, Salföld, Sáska, Somogybabod, Somogymeggyes, Somogyszentpál, Somogytúr, Somogyvámos, Somogyvár, Szántód, Szentantalfa, Szentbékkálla, Szentjakabfa, Szigliget, Szólád, Szőlősgyörök, Tagyon, Taliándörögd, Tapolca, Táska, Teleki, Tihany, Vászoly, Vigántpetend, Visz, Vöröstó, Zalahaláp, Zamárdi, ZánkaBalatonboglár


 

 

 

 
 

Keresés - Térkép : Balatonboglár

Balaton / Somogy megye / Balatonboglár
Környező települések térképe (15 km): Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonakali, Balatonlelle, Balatonőszöd, Balatonrendes, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonszepezd, Fonyód, Gyugy, Hács, Káptalantóti, Kékkút, Kővágóörs, Köveskál, Látrány, Lengyeltóti, Mindszentkálla, Monoszló, Nagycsepely, Nemesgulács, Ordacsehi, Révfülöp, Salföld, Somogybabod, Somogytúr, Szentbékkálla, Szólád, Szőlősgyörök, Tagyon, Teleki, Visz, Zánka

BALATONI WEBKAMERÁK:

 

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Balatonboglár képgaléria

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.